És megtörtént.
Újból rám tört ez az érzés.

,,Miután meghaltál, sok idő kellett, hogy ebből a lelki megrázkódtatásból felépüljek.
Minden éjszakám sírással telt, s ha mégis sikerült elaludnom, azzal a nyári estével
álmodtam, mikor meglátogattál. Reggelre könnyekben úszva ébredtem.
De ez már elmúlt.
Ha rád gondolok, rossz érzés fog el, fájni kezd a szívem...De pár perc múlva már
semmi bajom sincs.
[Beletörődtem a halálodba, s a gyászom véget ért.]
A szüleim kitalálták, hogy a vakáció utolsó napjait egy hajókirándulással töltsük.
Beleegyeztem.
Semmi rosszra nem gondoltam, csak a kikapcsolódás élményeit vártam.
De nem így történt.
Este vacsora várt a főteremben. A víz megmozgatta a hajót, és anyunak hányingere
lett. Apu vele maradt, engem pedig elküldtek enni. Beléptem a terembe, s a szemem
megakadt a srácon. Félhosszú, szalmaszőke haja, és smaragd zöld szeme a lelkemig
hatolt.
[A szeme a Tiéd volt. Láttam.]
Ő is észrevett engem, egész étkezés alatt engem figyelt.
Mikor kimentem a hajóra levegőzni, Ő követett.
- Heló - mondta.
- Szia.. - pironkodtam.
A szemembe nézett, s már vártam, hogy elsüssön egy bókot, mint ahogy az őféle
macsók szokták..
De tévedtem.
Összébb húzta magán dzsekijét, a hideg esti levegőt szidta. Majd a Holdat dícsérte.
Észre se vettem, hogy már egy órája beszélgetünk.
- Most már mennem kell - szóltam. - Biztos várnak a szüleim.
- Várj! - mondta, megfogta a kezem, s én ránéztem. - Gyönyörű vagy.
Egyre közelebb hajolt. Láttam a száját. Éreztem az illatát. Hallottam, ahogy veszi
a levegőt. Még a szeplőit is meg tudtam volna számolni...
És megtörtént.
Megcsókolt!!!
Be kell hogy valljam, nagyon jól csinálta. Puha volt, gyengéd, mégis határozott.
Alig akartam kibontakozni öleléséből, végül mégis sikerült. Ellöktem magamtól, majd
elfutottam. A hátamon éreztem a srác csodálkozó tekintetét...
Beértem a kabinomba, és könnyekben törtem ki.
Boldog voltam, mégis egyszerre szomorú. Úgy éreztem, hogy ezzel a csókkal megcsaltalak
Téged. És ez borzasztó volt.
[Hidd el.]
Megijedtem, s féltem is. Fogalmam sem volt, hogy lesz tovább..
Az éjszaka nem aludtam semmit. Csak írtam, írtam és írtam.
Kiírtam magamból minden érzést. S meglepő módon jobban éreztem magam utána.
Mert időközben rájöttem valamire...

,,A szeretetre nem szabad várni!
A múlton nem változtathatsz, hiába is akarod.
Emlékeid, érzéseid szabadok.
Csak ne süllyedj bele a fájdalomba.
Élj a mának!"

És tegnap még azt is eldöntöttem, hogy felkeresen azt a srácot, s remélhetőleg
folytatjuk a románcunkat...

[Talán megértesz.
Te vagy a mindenem.
Örökké.
Csak így élni NEM lehet.
Mély fájdalomban.
Talán megértesz.
Talán...]"