Hogy a szeretet múlandó?
Ez hazugság.

[A szeretet nem egy fogalom.]
[A szeretet egy érzés.]
,,Nyári este volt, és egyedül ültem kint, a teraszunkon.Kitűnően ráláttam
a nagytóra, gyönyörű volt a naplemente, kellemes az idő. Mégis...Mikor megláttam,
ahogy felém közeledtél, hirtelen csak Téged láttalak, világos lett minden,
egyszerre fáztam és izzadtam. A gyomrom görcsbe rándult, mikor hozzám szóltál.
[A szeretet leírhatatlan.]
Leültél mellém, és én azt gondoltam, hogy ez csak egy álom lehet. Beszélgettünk,
majd megfogtad a kezemet. Egyre közelebb húzódtam hozzád. Te ujjaid közé vetted
az állam, s felemelted a fejem. Belenéztem ragyogó zöld szemeide. Belevesztem
a pillantásodba. Fogalmam sincs, meddig ülhettünk így.
[A szeretetet nem uralhatja az Idő.]
Majd Te felálltál, s szó nélkül elsétáltál. Megszeppenve maradtam a helyemen.
Utánad akartam szaladni, de képtelen voltam rá. Miután eltűntél az esti alkonyatban,
összefacsarodott a szívem.
[A szeretet legnagyobb ellensége a magány.]
Könnyek szúrták a szememet. Hiányoztál. Őrültem. Csöndben sírdogáltam a teraszon,
és azon gondolkoztam, vajon mikor lesz alkalmam elmondanom neked valamit...
Végül sose jött el ez a nap.
[A szeretetre nem lehet várni. Meg kell érdemelni, aztán megbecsülni. De a szeretet
kiérdemléséhez nem feltétlenül kell sok idő.]
Másnap reggel, mikor felkeltem, édesanyám éppen hazajött a templomból. Rossz hírt hozott.
Retteneteset. A Te halálhíredet. Mikor meghallottam, mi történt, elájultam, és leestem
a lépcsőről. Szüleim kétségbeesetten vittek a kórházba. 8 hétig kómában feküdtem.
Fejemben újra és újra lejátszódott az a kép, ahogy meghaltál...
Csendes városka a miénk, mégis pont akkor száguldott egy autó feléd.
Egy részeg sofőrrel.
Talán arra gondoltál, hogy visszamész hozzám, s ajkaimra egy csókot lehelsz...De amikor
megfordultál, szembe találtad magad az autóval. Túl késő volt.
[Ha szeretsz valakit, add azonnal a tudtára..]
Álmomban megjelentél Te, és azt mondtad: ,,Ha igazán szerettél, és még most is
igazán szeretsz, küzdj meg a könnyeiddel! Lelkedből meríts erőt! Ez a balszerencse
a sors keze volt. De neked élned kell! Muszáj! Akár velem, akár nélkülem, végig
kell járnod az élet útját! Szívből szeretlek, s örökké veled leszek! Csak ne add fel!!!"
S szavaid után egy búcsúcsókot nyomtál az arcomra. Talán azért, hogy ne fájjon
annyira az élet.
Rögtön eztán felébredtem mély kómámból. Miután hazamehettem, sokáig nem ettem, és
mindennap sírtam. De visszaemlékeztem szavaidra, vettem egy mély lélegzetet, s
ezzel elkezdtem gyógyítani a lelkemen lévő sebeket.
[A szakítás fájdalmas, főleg, ha örökre szól.]
A mai napig mindig gondolok Rád, és sajnálom, hogy azon a bizonyos estén nem mertem
Neked elmondani azt, hogy:
SZERETLEK!!!"

A szeretet örök.
És felbecsülhetetlen.